Hagyományőrző
Szentlászló a következő uticélunk.
Az Árpád-korban fejedelmi szolgáltató népek, kanászok laktak ezen a területen, amelyet I. László a pannonhalmi bencés apátságnak adományozott. Az adományozó szent király tiszteletére nevezték el Szentlászlónak. Az írott forrásokban 1237-40 között bukkan fel e név "duo ville, que vulgo appelantur Sancti Ladizlay" (két falu, amelyet közönségesen Szentlászlónak hívnak, a másik község a határában lévő Kisszentlászló lehetett). A falu az 1300-as években csere útján magántulajdonba került. Néhány nagyobb birtokosa a Széchenyi, a Festetics és a Bolza családok voltak. A török hódoltság alatt valószínűleg nem lakták folyamatosan a helységet, majd ezt követően horvátok népesítették be. 1744-ben Festetics Lajos németeket telepített le, a falu horvát lakóit Toponárra költöztette, akik közül később többen visszajöttek. A 19. század első harmadában tovább tartott a németek érkezése. A községből 1948-ban több mint 200 német lakost telepítettek ki, 1947-48-ban pedig mintegy 300 fő felvidéki magyar került ide.
1996-ben avatták a község névadója, Szent László király Győrben található fejszobrának hiteles másolatát, a temetőhöz vezető út mentén pedig a kitelepítés 50. évfordulójára a megbékélés és szeretet szobrát állították fel (Anya gyermekével, 1998, Vanyur István, szigetvári szobrászművész alkotása). A falu polgármestere Bognár József, aki az egyesületünk programját is támogatta.
Ezen a szép, gondozott településen működő Tájházzal szoros egységet alkot a 2006-ban megnyitott Csuhémúzeum és Népművészeti Alkotóház. A több mint 300 darabos csuhé gyűjteményében a helyi alkotások mellett más hazai, felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és vajdasági alkotások találhatók. A múzeumlátogatók megismerkedhetnek a csuhézás eszközeivel, a különböző technikákkal is, kipróbálhatják és megtanulhatják a csuhéfonást, játékkészítést. A csuhémúzeumot és tájházat Budai Kinga mutatta be az egyesület tagjainak.
Csuhémúzeumban
Ibafára vitt utunk, hogy a híres pipamúzeumot megnézzük.
Ibafa a Zselici-dombok közt megbúvó, szép fekvésű kis falu. Első okleveles említése 1425-ből való. A középkorban kis- és középnemesek voltak a falu birtokosai. Szigetvár eleste után "valószínűleg" teljesen elnéptelenedett a falu, mert írott források legközelebb csak a 18. század közepén említik.
Horvát jobbágyok az 1742-1752-ig terjedő időszakban települtek be, őket német telepesek követték. Az 1836-os adatok szerint a falu akkori, német, trák és magyar nemzetiségű lakossága 554 fő volt, többségükben római katolikusok. A falunak két urasági kastélya, katolikus temploma és parókiája is volt. A lakosság nagyobb része mesteremberekből állt. A falu többi lakosa állattenyésztéssel és iparral foglalkozott.
Az első templomot 1760-ban építtették, 1865-ben pedig a ma is állót. A falu a hírnevét ennek a templomnak, illetve plébánosának köszönheti, aki fapipájával tette Ibafa nevét közismertté. "Az ibafai papnak fapipája van" - szól a nóta, amely kedvet csinált az ibafai plébánosok körében a pipagyűjtéshez. Így jött létre a parókia pipagyűjteménye. Maga a fapipa nem ilyen régi eredetű. Az elsőt 1934-ben ajándékozták hívei Sarlós Ferenc plébánosnak, melyet Gerber Béla iparművész készített. A híressé vált pipatórium szomszédságában van az ibafai pipatörténeti kiállítás, mely a kultúrházban kapott helyet 1968-ban. Mai formáját az 1989-es újrarendezés során nyerte el. Az ibafai pipakiállítás két teremben mutatja be érdekességeit. Az első teremben a nevezetes ibafai fapipa másolata tárul elénk. A terem bal oldalán a ma is használatos pipák, valamint a huszadik század közepéig használt szivar és szipka látható, melyeket a hölgyek részére készítettek. A második teremben nyolc ország képviseli a pipa szebbnél szebb darabjait. A terem közepén a nagy vitrinben családi mozsár, tégelypipák másolatai, valamint dohányzási segédeszközök láthatóak. A falakat pipázó jelenetek színesítik, képzőművészeti alkotásokkal gazdagítva.
A kiállítás legérdekesebb három darabja a történelemben is közismert személyekhez kapcsolódik. Egy 1849-es alföldi pipafejen az ún. Kossuth-címer látható; Deák Ferenc reformpolitikus portréja fedezhető fel egy 1865-ben készült pipán, 1919-ből származik Károlyi Mihály miniszterelnök pipája, mely a tulajdonát képezte egészen addig, amíg a családi hagyaték kalapács alá nem került.